A fürdőhöz tartozó négycsillagos, 89 beállóhellyel rendelkező gyógykemping egész évben várja vendégeit.
A Gyógy- és Wellnessfürdő mellett, csendes, festői környezetben található, a közvetlen szomszédságában fekvő csónakázó tavak számos szabadidős tevékenységet kínálnak (csónakázás, horgászat, piknik, játszótér, télen korcsolyázás).
A beállóhelyek kb. 100 m2 területűek, áramcsatlakozó (16A) és vízvételi lehetőség mindegyikhez tartozik.
Korszerű, igényesen berendezett vizesblokkjai zsetonos mosógéppel, mosogatóval, babafürdetővel, pelenkázóval, mozgássérült mosdóval felszereltek.
A kemping egész területén elérhető a vezeték nélküli internetes hálózat.
A szálloda közvetlenül a fürdő épületében található, 26 igényesen berendezett szobát kínál (köztük összenyitható szobák, lakosztály, szoba mozgássérültek számára). A légkondicionált, fürdőszobás szobák hajszárítóval, telefonnal, televízióval, Internet csatlakozással és minibárral felszereltek. Vendégeink részére fürdőköntös használatot biztosítunk.
A szállodavendégek számára a fürdőbe, a szauna-világba és a fitness terembe a belépés ingyenes.
A szállodában egy klubszoba, valamint egy 80 fős konferencia terem került kialakításra, mely kiváló lehetőséget nyújt üzleti megbeszélések, tréningek lebonyolítására.
Apartmanházunk a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől 800 méterre helyezkedik el, csendes, nyugodt környezetben, ahol a madárfütty is garantált!
A házban található 2 db kétágyas és 1db háromágyas hálószoba, valamint nappali egy kétszemélyes, kihúzható kanapéval (maximum 9 fő elhelyezése biztosított, kiságy megoldott!).
Az egyik kétágyas szoba saját zuhanyzós fürdőszobával, teakonyhával és külön bejárattal rendelkezik.
Minden szobában kábel-televízió is található.
A házban található kompletten felszerelt konyha (mosogatógép, tűzhely, mikrosütő, hűtőszekrény, edények, stb.), továbbá fürdőszoba zuhanyzóval és sarokkáddal.
Az udvaron zárt parkolási lehetőség, játszótér, főzési-grillezési lehetőség áll vendégeink rendelkezésére.
Szeretettel várjuk vendégeinket!
Árak: 3000-3500Ft/fő/éjszaka, +320Ft/fő/éj idegenforgalmi adó. Az ár függ a létszámtól és a foglalt éjszakák számától! Gyermekeknek 3 éves korig ingyenes!
Apartmanunk csendes környezetben, az arborétum szomszédságában, a fürdőtől 1000 m-re található egy újépítésű társasház 1. emeletén. A szállást úgy alakítottuk ki, hogy a legkisebbek is jól érezzék magukat, a szülőknek pedig ne kelljen az egész lakást magukkal hozniuk.
Az apartmanház közvetlenül a fürdővel szemben található, 4 gyönyörűen berendezett apartmannal. Kitűnő választás akár családok számára is. Üdülési csekket elfogadunk!
Az apartmanokban felszerelt konyha, hűtőszekrény, fürdőszoba, étkező, a szobákban televízió található, kisgyermekes családoknak kiságyat és etetőszéket biztosítunk. WiFi Internet elérhető ingyenesen. Mozgássérültek fogadására tökéletesen alkalmas, teljesen akadálymentesített. A ház mögött zárt parkoló és udvar áll rendelkezésre.
Svédasztalos reggeli és félpanzió megoldható a szomszédos szálloda éttermében. Fürdőbelépővel és kezelésekkel kombinált csomagokat is kínálunk.
Az új építésű, 56 férőhelyes apartman ház a városközpont csendes zöldövezetében, a Nádasdy-vár szomszédságában található, a gyógyfürdőtől 11OO méter távolságra.
A parkosított, zárt udvaron ingyenes parkolási lehetőség, gyermekhinta, grill-bogrács, asztalitenisz vendégeink rendelkezésére áll.
Elhelyezés: Igényesen berendezett és jól felszerelt, 4Om2-es apartmanban, mely 1 szobával, teljesen felszerelt konyhával,fürdőszobával és erkéllyel rendelkezik, 2-3 fő részére kényelmes elhelyezést biztosit.
Felszereltség: TV, klíma, hűtőszekrény, főzőlap+sütő, mikró, kávé-teafőző, kenyérpirító, edények, készletek, széf, hajszárító, vasaló.
Üdülési csekket elfogadunk.
Sárváron a városközpont közelében , csendes nyugodt kertvárosi környezetben található az egyszobás , nappalival , konyhával, fürdõszobával ellátott apartman. Gyógyfürdõtõl mindössze 2000 méter távolságban. Zárt udvarban , biztonságos parkoló az autóval érkezõ vendégeink számára . A szoba négy személy részére kényelmes elhelyezést nyújt. Igény esetén pótágy is elhelyezhetõ. Tv a nappaliban található. Internet elérési lehetõség biztosított.
Háló: franciaágy,heverõ Nappali: pótágy (összetolható) ülõgarnitúra,TvKonyha: hûtõ,mikro sütõ,kávéfõzõ, fõzõlap,edények
Közelben található : élelmiszer bolt, étterem, vendéglõ, internet kávézó, cukrászda, játszótér. Ezek megközelítéséhez kerékpárok is rendelkezésre állnak.Ezen kívül lehetõség van udvaron belül grillezésre és a francia eredetû golyójáték a petanqe kipróbálására.
Várjuk kedves vendégeinket !
A ház a gyógy- és wellnessfürdőtől 200 méterre egy csendes utcában található. Két külön bejáratú apartman áll a vendégek részére, melyek alkalmasak családok, baráti társaságok elhelyezésére is.
Az alsó szinten található apartman két szobás, 4 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas. Az felső apartman egy nagyobb szobából áll, szintén négy fős. A pótágyazás mindkét apartmanban megoldható.
Apartmanjaink a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől kb. 50 méterre találhatóak. Apartmanjainkban 3x4fő részére tudunk szállást biztosítani, különálló szobákban. Minden apartmanhoz zuhanyzós fürdőszoba, felszerelt konyha és televízió tartozik.
Szabadidőközpontunk Vas megye keleti részén, Sárvártól 10 km-re, az osztrák határtól egy órányi távolságra, a csendes Tokorcs községben található. Kellemesen eltöltheti nálunk néhány napos vagy hosszabb szabadságát, kipihenheti fáradalmait, vagy ha az aktív pihenés híve, széleskörű szórakozási lehetőségek közül választhat.
Szállóvendégeink kényelmét a faluban található vendégházak szolgálják, melyekben konyha, hűtőszekrény, színes tv, fürdőszoba, WC található.
Betérő vendégeink rendelkezésére áll éttermünk, ahol frissítőkkel várjuk a megpihenni vágyókat.
A sétarepülés, pilótaképzés, légi szállítás, és -fotózás, mezőgazdasági szolgáltatások mellet különféle szállás- és étkezési valamint kikapcsolódási lehetőségeket is biztosítunk, mint pl.: lovaglás, biliárd, tekézés, fallabda, kerékpártúrák tervezése, vadászat, horgászás.
A Hold utcai apartmanház a belvárostól pár percre, csendes, nyugodt helyen található, a fürdőtől kb.1200 méterre. Az épület
liftes, az udvar pedig zárt kocsibeállási lehetőséget biztosít. A recepciós éjjel-nappal felügyeli a ház biztonságát.
Kiadó lakásunk első emeleti, nyugati tájolású, 40 négyzetméteres csendes lakás, az alváshoz 2 ágy és egy kihúzható 2
személyes heverő áll rendelkezésre.
A konyha minden igényt kielégítően felszerelt. Konyhai kiegészítő eszközök: mikrohullámú sütő, hűtőszekrény, kávéfőző,
vízforraló, kenyérsütő, szagelszívó, evőeszközök stb.
A fürdőszobában fürdőkád, zuhany, wc, mosdó áll vendégeink rendelkezésére.
Üdülési csekket elfogadunk.
Az apartmanház a városközponthoz közel , nyugodt környezetben
található. A lakás 40 négyzetméteres, szoba, konyha, fürdő-WC,
loggia helyiségekből áll, nagyon jól felszerelt. Két személy részére kényelmes elhelyezést biztosít, pótágy is lehetséges. A nagy, zárt udvarban parkolási lehetőség van.
A gyógyfürdővel szemben,mindössze 50m-re található két egymástól független 2 szobás teljesen felszerelt apartman (konyhai eszközök,rádió, TV, DVD lejátszó stb.) áll a Vendégek rendelkezésére. Parkolás az udvarban biztonságosan megoldott, a gyógyfürdő gyalog is csak 2 perc!
A 60 négyzetméteres, szépen berendezett apartman lakás, az arborétum szomszédságában, a Gyógy- és Wellness fürdőtől 5 percre, csendes, nyugodt környezetben található. Egy három és egy kétszemélyes szoba várja a pihenni vágyókat. Mindkét szobában kábeltévé van. A konyha teljesen felszerelt és berendezett: hűtőszekrény, mikrosütő, kávéfőző, edények, stb. A fürdőszoba káddal és zuhannyal ellátott, külön WC van. A lakás egyedi gázfűtéses, télen is igénybe vehető. Üdülési csekket elfogadnak.
Csendes helyen, barátságos környezetben található az új apartmanház. A városközpont közelében, 300 m-re a Gyógy- és Wellness-fürdőtől, városi tótól. A zárt udvarban kényelmes és biztonságos a parkolás, az autóval érkező vendégeink részére. Két szinten négy szobával várjuk kedves vendégeinket. Az alsó és a felső szinten is 2 – 2 szoba található egymás mellett, saját teakonyhával, saját fürdőszobával- melyek WC-vel, zuhanyzóval felszereltek.
Apartmanunk Sárvár belvárosában, egy csendes utcácskában, új épületben található. Hangulatos, családias, abszolult igényesen kialakított egylégterű apartman, felszerelt konyhával, valamint kábel TV található benne. Napozó erkély, parkosított közös belső kert, zárt udvar tartozik hozzá. Belvárosi fekvése miatt a könnyedén, percek alatt elérhető a sárvári vár, a belváros éttermei, szórakozóhelyei, fagyizó, cukrászda, és a különböző üzletek, és a szolgáltatók (masszőr, fodrász, kozmetikus, optikus, pékség, élelmiszer bolt, biotermék bolt…) Az apartman a földszinten helyezkedik el. Az apartmanház zárt udvarán vendégeink számára ingyenes parkolóhely biztosított.
Szállásdíj: 7.000 Ft/ apartman/ éj 2 fő részére
Idegenforgalmi adó: 320 Ft/ felnőtt/ éjszaka
Igény esetén:
Reggeli felár, bőséges, svédasztalos kínálóval: 1.250 Ft/ fő/ nap
Vacsora felár, menüválasztással, és desszerttel: 2.200 Ft/ fő/ nap
Étkezést az apartman közelében elhelyezkedő étteremben tudjuk vendégeink számára biztosítatni, távolsága a szálláshelytől csak néhány méter, az étterem gyalogosan pár perc alatt érhető el.
Az apartman csak 120 m-re található a fürdőtől. Kényelmes lehetőség 4 fő részére (pótágy lehetséges). A szobákhoz fürdő, teakonyha tartozik. Felszereltség: televízió. Parkolási lehetőség az udvarban.
Apartmanunk Sárvár város központjától nem messze, gyógyfürdőtől 200 m-re, rendkívül csendes, nyugodt üdülőövezetben található. Új építésű apartmanunkat színvonalas, modern belső térrel alakítottuk ki, mely négy fő elhelyezésére alkalmas. A vendégek részére külön bejárat biztosított.
A hálóban nagy franciaágy, a nappaliban kétszemélyes ággyá alakítható sarok ülőgarnitúra található. A nappali és a háló duplaszárnyú tolóajtóval összenyitható, illetve elválasztható. Jól felszerelt konyha beépített, modern bútorral (kerámia főzőlap, sütő, fagyasztós hűtőszekrény, mikrohullámsütő, kávéfőző, vízforraló, kenyérpirító…) és amerikai stílusú étkező, televízió, rádió áll a vendégek rendelkezésére. Fürdőszobánk korszerűen felszerelt.
Kisgyermekeseknek igény szerint utazóágyat, etetőszéket, kiskádat, játszóteret tudunk biztosítani.
Vendégeink gépkocsijukkal zárt udvarban parkolhatnak.
Közelben Gyógy- és Wellnessfürdő, kávézó, cukrászda, lovarda, arborétum, játszótér, teniszpálya, horgászási-, és csónakázási lehetőség, kerékpárkölcsönző, étterem, ABC, fodrászat található. 8 km-re van az ország második legnagyobb autó- és motor versenypálya, a Pannonia Ring.
Áraink:
3000-4000 Ft/fő Létszámtól, szezontól függően
(+IFA 320 Ft/fő 18 -70 év között)
További kedvezmények a tartózkodási idő függvényében egyedi megállapodás alapján
Gyermekkedvezmény: 2000Ft/fő (2-14 éves korig)
Várjuk kedves Vendégeinket: Erika és József
Apartman lakás a város központjában, a fürdötöl kb.1500 m távolságra található. Zárt udvarral rendelkezik. Az elsö emeleten lévö szépen berendezett lakásban 5 személy részére tudunk kényelmes szállást biztosítani. A lakás teljesen felszerelt: hütöszekrény, mikro, TV, fürdöszoba.
Vendégházunk csendes, meghitt, erdei környezetben Sárvár közelében Bögötön a kék túra útvonal egyik állomásán várja a pihenni vágyókat, természetjárókat, horgászokat, vadászokat. A hely kiválóan alkalmas életmódtáborok, családi rendezvények, baráti összejövetelek, kerti partik lebonyolítására. Igény szerint falusi vendégasztallal állunk vendégeink rendelkezésére.
A fürdőtől 1200 m-re, városközpontban különálló udvari épületben 4 fürdőszobás, pótágyazható, szobával várjuk vendégeinket. A szobákhoz televízió és egy jól felszerelt konyha is tartozik. Hűtőszekrény itt rendelkezésre áll. Parkolási lehetőség az udvarban biztosított. Kedvező árakkal várjuk vendégeinket!
Ugyanitt Sárvártól 5 km-re lévő Rábapatyon egy teljesen felszerelt kertes apartmanház maximum 4 fő részére kiadó.
|
H-9600 Sárvár, Kiss János u. 30.
Telefon: +36 95 326 730
E-mail:
|
A 4 személyes, külön bejárattal rendelkező apartman egy családi ház felső szintjén található, a városközpont közelében. Az erkélyes apartman légkondicionált, franciaággyal, ülőgarnitúrával, televízióval felszerelt. Grillezési és parkolási lehetőség van.
|
H-9600 Sárvár, Széchenyi u. 14
Telefon: +36 95 322-044
E-mail:
|
A HG Panzió 2002-ben épült. Sárvár szívében, egy csendes utcában található. Panziónkban 2 és 4 ágyas apartmanok állnak rendelkezésre.
Az apartmanok pótágyazhatók, 4-5 fős családok vagy baráti társaságok is kényelmesen elférnek.
Minden apartman fürdőszobával, konyhával, TV-vel felszerelt. A konyhában az alapvető főzési feltételek biztosítottak. A zárt udvaron parkolási lehetőséget biztosítunk.
Az új apartmanház a városközponthoz közel, a Gyógy-és Wellnessfürdőtől kb. 1200 m-re található. A 28 korszerűen felszerelt apartman 1 vagy 2 szobával, konyhával, fürdőszobával és erkéllyel otthonos kényelmet biztosít. Televízióval, hűtőszekrénnyel, telefonnal felszereltek, egy részük klimatizált. Parkolóhelyek ingyenesen állnak rendelkezésre. Kerékpárkölcsönzésre is lehetőség van.
A 3 szobás tetőres ház a fürdőtől kb. 400 m-re fekszik. A légkondícionált szobákban tusoló, WC, TV, hűtőszekrény és telefon található. A szobákhoz egy nagy, teljesen felszerelt konyha, zárt udvar és garázs is tartozik. További lehetőségek a környéken: étterem, fodrászat, kozmetika, élelmiszer bolt.
Apartmanházunkban két szinten négy szobával várjuk kedves vendégeinket. A ház a wellnessfürdőtől kb. 800 méterre, a Pannonia Ringre vezető út mellett található csendes, nyugodt környezetben. Az alsó és a felső szinten is 2-2 szoba található egymás mellett, saját fürdőszobával, melyek WC-vel, zuhanyzóval felszereltek. Minden szobában található televízió is. Az alsó szinten mikrosütővel, vízforralóval, kávéfőzővel és hűtővel felszerelt teakonyha áll vendégeink rendelkezésére. A nagy, gondozott udvaron grillezési és zárt parkolási lehetőség biztosított.
A Gyógy– és Wellnessfürdőtől 500 m-re, csendes helyen, 3 szobás apartmanlakás, felszerelt konyhával, fürdővel, zöldre néző erkéllyel áll vendégeink rendelkezésére 62 m² -en.
Az apartman 2-6 fős családok, baráti társaságok részére nyújt kényelmes pihenést.
A közelben fekszik a Csónakázó-tó, az arborétum, a Parkerdő és a Rába folyó.
A város központja és a Nádasdy vár 700 m-re található.
Éttermek, élelmiszerüzletek, játszóterek, lovaglási lehetőség is elérhető egy rövid sétával.
Parkolási lehetőség van a ház előtt.
Várjuk kedves vendégeinket!
Szép kilátással az arborétumra, a gyógyfürdőhöz viszonylag közel található az apartman. Egy hálószoba, nappali, teljesen felszerelt konyha, fürdszoba. Az apartman légkondicionálóval és TV-vel felszerelt.
A fürdőtől 800 m-re csendes, nyugodt mellékutcában egy különálló családi házzal várjuk vendégeinket. Gondozott udvar veszi körül , így a gyerekeknek és a felnőtteknek egyaránt örömet jelent. Szobáink két ágyasak, fürdőszobával, WC-vel , tv-vel felszereltek. Alsó és felső szintet külön lépcsőházzal választottuk el. Alsó szinten a konyhából terasz nyílik , így nyáron még több lehetőség nyílik a kikapcsolódásra. Konyháink jól felszereltek.
A ház a wellnessfürdőtől kb. 400 méterre található. A házban négy szoba található, 10 fő kényelmes elhelyezését biztosítva. Pótágyak elhelyezésére is van lehetőség. A szobák mindegyikéhez tartozik fürdőszoba és WC, valamint "konyhasarok" többek közt kávéfőzővel, mikrohullámú sütővel. A szobákban TV is van kábeltelevíziós csatornákkal.
Az udvar részben térkövezett, részben kert; zárt parkolási- és grillezési lehetőség is adott.
A fürdőtől 300 m-re, csendes nyugodt zöldövezetben található a ház. 2 db kétágyas szobával (pótágyazhatóak) és egy 4 fős teraszos légkondícionált apartmannal rendelkezik. Minden szoba fürdőszobás, minikonyhával, hűtőszekrénnyel, telefonnal és televízióval felszerelt. Parkolási lehetőség az udvarban.
Belvárosi 2 - 4 agyas ( pótágyazható ) apartmanok a fürdőtől csupán
800 m - re csendes nyugodt környezetben, a ház előtt
parkolóval,kábeltelevízióval,egyedi gázfűtéssel,melegviz-
ellátással,apartmanonként zuhanyzóval,fürdőszobával,wc-vel,jól
felszerelt konyhával,hűtővel kiadók.
Sárváron, a belvárostól 5 percnyire erkélyes családi házban pihenhet nyugodt körülmények között!
A közelben található posta, étterem.
2 tágas szobával várjuk apartmanunkban, s mindehhez jól felszerelt konyha, igényes nagy fürdőszoba és külön szeparált Wc helyiség tartozik.
Az udvaron zárt kertben grillezési és bográcsolási lehetőség!
Parkolás a ház előtt.
Apartmanházunk a Pallósi házzal szemben, az utca túloldalán helyezkedik el, egy teljesen felújított családi házban. Az apartmanház 2db kétágyas és 1db négyágyas szobával rendelkezik. Minden szobához tartozik fürdőszoba, minikonyha, 250 csatornás műholdas televízió, hűtőszekrény. A ház terasszal rendelkezik! Zárt parkolás az udvaron biztosított. További szolgáltatásunk: ingyenes kerékpárkölcsönzés.
Családi házunk 350 méterre található a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől. A szobák külön bejárattal, egy szinten helyezkednek el:
1 szoba franciaággyal (+ kábeltévé), 1 szoba franciaággyal (+ zuhanykabin, kábeltévé), 1 szoba 2x1 ággyal, 1 konyha főzési lehetőséggel, 1 fürdőszoba.
A szobák pótágyazhatók, egyszerre 7 fő elhelyezését tudjuk biztosítani!
További szolgáltatásaink: ingyenes kerékpárkölcsönzés, terasz, kerti pavilon.
Magyar - német tulajdonos: Pallósi Csaba - Elfriede Schmid
Szeretettel várjuk vendégeinket!
Szép környezetben, a fürdőtől 800 m-re található a két szobás légkondicionált (2, 2+1 fő), központi fűtéses családi ház. Mindkét szobához külön-külön fürdőszoba,széf és WC tartozik. Konyhája teljesen felszerelt. Parkosított kert, zárt udvari parkoló áll rendelkezésre. Vendéglátása összeköthető a fürdő melletti Pannónia Étterem reggeliztetésével vagy félpanziós ellátási lehetőséggel.
A családias hangulatú, 2 külön-bejáratú 1-1 szobás apartman (4 férőhellyel) a fürdőtől 300 m-re, csendes, nyugodt zöldövezetben található. mini-konyhával, kábeltelevízióval felszerelt, teraszos apartmanok, parkolási lehetőséggel
Sárvár központjától mindössze néhány percnyi sétával érhető el a 2006 júniusában megnyílt RELAX Apartman. Az apartmanházban 50 komfortosan, 3 csillagos szállodai színvonalon berendezett lakás áll vendégeink részére, melyek mindegyike rendelkezik saját fürdőszobával, teljesen felszerelt modern konyhával, hűtőszekrénnyel, telefonnal, műholdas televízióval, internet csatlakozási lehetőséggel. Az egy- és kétszobás apartmanok nagy részéhez erkély tartozik, pótágyat és gyermekágyat kérésre biztosítunk. A parkosított kert pihenésre és grillezésre egyaránt kellemes környezetet biztosít. A zárt parkoló térítésmentesen áll rendelkezésre. Az apartmanok önellátással vehetők igénybe, a szobák tisztaságáról szobaasszonyaink gondoskodnak, tiszta ágyneműt, törülközőt biztosítunk.
Az apartmanházból a Gyógy- és Wellnessfürdő 20 perces kényelmes sétával érhető el.
Apartman házunk a sárvári fürdőtől 800 méterre a város szívében, csendes zöldövezetben, a Nádasdy vár szomszédságában, a centrumhoz közel található. Zárt udvarunkon a gyerekek számára játszórész, parkolási, pingpongozási és grillezési lehetőség van. 5 apartmanunk 17 fő részére teljesen felszerelt konyhával, fürdővel és TV-vel állnak vendégeink rendelkezésére.
Apartman 1.:
Csendes kertvárosi övezetben tetőtér beépítésű lakás külön bejárattal, virágos udvarral , zárt parkolási lehetőséggel, udvari pavilonnal. Udvari főzés kiépített helyen lehetséges, amelyhez bográcsot biztosítunk.
Két szoba, konyha, fürdőszoba. 6 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas.
Jól felszerelt, klímával, televízióval, mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel ellátott.
Apartman 2.:
Csendes kertvárosi övezetben családi ház, virágos udvarral, zárt, fedett parkolási lehetőséggel. Udvari főzés kiépített helyen lehetséges, amelyhez bográcsot biztosítunk.
Két szoba, konyha, fürdőszoba és fedett terasz. 6 fő kényelmes elhelyezésére alkalmas.
Nagyon jól felszerelt, televízióval, mikrohullámú sütővel és hűtőszekrénnyel ellátott.
Szemenye vendégház Sárvártól 17 km-re, közvetlenül a Jeli Arborétum mellett fekszik, festői környezetben. Ez a felújított parasztház egy hálószobával és szobaként funkcionáló galériával 8 személy elhelyezésére alkalmas. A ház eredeti paraszt- és iparművészek által készített bútorokkal berendezett, teljesen felszerelt konyhával, fürdőszobával, kerttel, kerti bútorokkal, kerti főzési lehetőséggel és kerékpárral felszerelve várja a kedves vendégeket.
A Thermal fürdőtől 300 m -re, a centrumhoz közel található a Thomas vendégház.
A vendégház egy kétszintes családi házból és két apartmanból áll, melyek tetszés szerinti felosztásban igénybevehetők kiscsaládosok, nagycsaládosok, párok, kisebb-nagyobb baráti társaságok számára.
a vendégház szabadidős programjai: horgászat, kerti grill,
parti bár, napozás, bográcsozási lehetőség, asztali foci (csocsó), darts, közelben játszótér
A vendégház kb. 10 percnyi sétára található a fürdőtől, az Arborétum mellett. 5 db kétágyas fürdőszobás, televízióval felszerelt szobát kínál. További lehetőségek: Étkező hűtőszekrénnyel, parkoló, kerékpár kölcsönzés, asztali tenisz.
A fürdőhöz tartozó négycsillagos, 89 beállóhellyel rendelkező gyógykemping egész évben várja vendégeit.
A Gyógy- és Wellnessfürdő mellett, csendes, festői környezetben található, a közvetlen szomszédságában fekvő csónakázó tavak számos szabadidős tevékenységet kínálnak (csónakázás, horgászat, piknik, játszótér, télen korcsolyázás).
A beállóhelyek kb. 100 m2 területűek, áramcsatlakozó (16A) és vízvételi lehetőség mindegyikhez tartozik.
Korszerű, igényesen berendezett vizesblokkjai zsetonos mosógéppel, mosogatóval, babafürdetővel, pelenkázóval, mozgássérült mosdóval felszereltek.
A kemping egész területén elérhető a vezeték nélküli internetes hálózat.
Panziónk a Gyógy- és Wellnes fürdőtől 50m-re, a főút mellett található. A 2 fős appartman, a 2 és 3 ágyas zuhanyzós szobák televizíóval, hűtőszekrénnyel, széffel felszereltek. A vendégek rendelkezésére áll egy közös helyiség, ahol kávé és teafőzési lehetőség biztosított, egy nyilványos telefon internethasználat, az
udvarban zárt parkoló, grillsarok és hét pavilon, ahol kényelmes körülmények között tölthetik el szabadidejüket.
Üdülési csekket elfogadunk.
Naponta változatos és bőséges büféreggelit biztosítunk.
Szeretettel várjuk, kedves leendő, üdülni és pihenni vágyó vendégeinket, Sárvár központjában megnyílt új, színvonalas panziónkban. Szobáink kétágyasak, amelyek mindegyike fürdőszobával, televízióval és hűtőszekrénnyel felszerelt. Panziónk nevéhez híven, szobáink falait kortárs képzőművészeti alkotások díszítik. A szobák egy része pótágyazható. Minden vendég részére zárt belső parkírozó helyet tudunk biztosítani. A panzió 350 méterre található a fürdőtől, 150 méterre a városközpontot jelentő Nádasdy Vártól. Panziónk Sárvár színvonalas és mégis családias szálláshely szolgáltatója.
Fogadónk a sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől 6 km-re található. 9 db kétágyas, 2 háromágyas szobánk és 1 apartmanunk zuhanyzóval, wc-vel, SAT TV-vel és minibárral vannak felszerelve. 2007-ben átadtuk új wellness részlegünket (pezsgőfürdő, szaunák, kültéri medence, napozóterasz) amit a vendégek ingyenesen használhatnak. Az udvarban zárt parkoló, illetve grillezési lehetőség van. Éttermünk (80 fő) 7-22 óráig egész évben nyitva tart. Félpanziós ellátásra lehetőség van. Pannónia-Ring 12 km.
A kastély 5 km-re található Sárvártól, amelyben a 22 szobához zuhanyzó, televízió és hűtőszekrény tartozik. A kastélyban található még étterem, különterem, szauna, szolárium, minigolf, fedett és külső medence valamint a kert és lehetőséget kínál grillezésre is.
2006. márciusától, családias környezetben várja vendégeit az új Korona Panzió, amely közvetlen a sárvári gyógy és wellnessfürdő szomszédságában, attól 50 méterre található.
A panzió 10 előszobás szobával rendelkezik, minden szobában megtalálhatóak követekző szolgáltatások:
- színes televízió
- minibár
- internet csatlakozás
- zuhanyzó
- wc
- hajszárító
- minden szoba kérésre pótágyazható
A szobák többsége erkélyes, melyek közvetlenül a fürdőre néznek. Vendégeink részére zárt parkolót biztosítunk.
A panzióban található a múlt század hangulatát idéző, klasszikus korona kávézó.
Igényes felszolgálással, bőséges ital, kávé és sütemény kínálatával várja az érkező vendégeket.
A reggeli felszolgálása is itt történik 7.30–10.00 óráig, igény szerinti választékkal.
A panzióban látogató vendégeink rendelkezésre áll az ORKI minősítésű korszerűen felszerelt fogtechnikai labor is. A fogorvosi rendelő kialakítás alatt van.
Egyéb igénybe vehető szolgáltások a panzió és fürdő közelében:
Fodrászat
Manikűr
Pedikűr
Kozmetika
Teniszpálya
Lovaglás
Horgászat (rendszeresen telelepített halastó) 200 m-en belül
Kirándulás a Rába folyó mentén
A kúria a XIX: század közepén épült romantikus eklektikus stílusban és egy 20.000 m2-es park közepén fekszik 12 km-re Sárvártól. A kúriában étterem és hotel működik, a 10 db két és 2 db négyágyas apartman korhű bútorokkal berendezett, fürdőkáddal vagy zuhanyzóval, WC-vel, színes TV-vel és hűtővel felszerelt. Az étterem összesen 80 fő befogadására alkalmas. A kúriában található még vadászterem, szolárium, biliárd, szabadtéri medence, szalonnasütő, asztalitenisz, kerékpárkölcsönzés. A környéken adottak a horgászat, lovaglás és vadászat lehetőségei is.
Panziónk a Sárvári Fürdőtől 800 méterre, a Pannónia Ringtől 8 km-re, nyugodt környezetben található.
Minden szobában televízióval, szaunával, a kertben grillezési lehetőséggel, továbbá kerékpárkölcsönzési-, lovaglási, és parkolási lehetőséggel, a közeli kilátóból nyíló gyönyörű panorámával várjuk kedves vendégeinket.
Az apartmanház közvetlenül a fürdővel szemben található, 4 gyönyörűen berendezett apartmannal. Kitűnő választás akár családok számára is. Üdülési csekket elfogadunk!
Az apartmanokban felszerelt konyha, hűtőszekrény, fürdőszoba, étkező, a szobákban televízió található, kisgyermekes családoknak kiságyat és etetőszéket biztosítunk. Mozgássérültek fogadására tökéletesen alkalmas, teljesen akadálymentesített. A ház mögött zárt parkoló és udvar áll rendelkezésre.
Svédasztalos reggeli és félpanzió megoldható a szomszédos szálloda éttermében. Fürdőbelépővel és kezelésekkel kombinált csomagokat is kínálunk.
Panzió apartman házunk a sárvári fürdőtől 800 méterre a város szívében, csendes zöldövezetben, a Nádasdy vár szomszédságában, a centrumhoz közel található. Zárt udvarunkon a gyerekek számára játszórész, parkolási, pingpongozási és grillezési lehetőség van. Klímatizált szobáink, ill. apartmanjaink teljesen felszerelt konyhával,fürdővel és TV-vel állnak vendégeink rendelkezésére.
A Sághegy Fogadó Celldömölk mellett, a fürdőtől 18 km-re, a Ság hegyen található, gyönyörű, hegyvidéki környezetben, kristálytiszta levegővel. A vulkán és környéke erős, gyógyító földenergiát sugároz. A 6 századvégi bútorokkal berendezett szobában, gyógyágy, fürdőszoba, TV, telefon és Internet- csatlakozás szolgálják a vendégek kényelmét. Az étteremben a magyar és reformkonyha specialitásait szolgálják fel, a pincében infraszaunák és pezsgőfürdő várja a vendégeket. A Fogadó előtt parkoló található.
2008. januárjában megnyitottuk az új Gabriele Panziót Sárváron, Magyarország legkedveltebb fürdőhelyén. A vendégeink számára kényelmesen berendezet két – és háromágyas szobák állnak rendelkezésre (fürdőszoba, tusoló, SAT-TV és telefon). A recepció szolgáltatásai közé tartozik az értékmegőrzés, az ébresztő-, és információsszolgálat mint például a közeli éttermekbe történő asztalfoglalás, ahol a közkedvelt hazai és nemzetközi ízek is megtalálhatóak. Saját parkolóval rendelkezünk és egy kellemes bár áll a dohányzó és a nem dohányzó vendégeink rendelkezésére, amely éjfélig nyitva tart és barátságos kiszolgálással várja vendégeit. A motoros vendégeink részére zárt garázst tudunk biztosítani felár ellenében. A nyári hónapokban kellemes kerthelység várja a vendégeket 22 óráig és kerékpár kölcsönzési lehetőséget is biztosítunk egy kellemes túrára a méltán híres Sárváron.
A teljes testi felüdülést Wellness-oázisunk szolgálja. Pezsgőfürdő, fényterápiás szauna, női szauna, fény – és aromaterápiás infraszauna, pezsgőfürdő és szolárium biztosítják a nyugalmat és a feltöltődést a hozzá illő zenei aláfestéssel, amelyek a legmodernebb technikával vannak felszerelve.Előjegyzésre masszázs szolgáltatást is biztosítunk Önöknek.
Panziónk osztrák irányítás alatt üzemel. Christian Hrdlicka (nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik a bécsi gasztronómiában) és csapata, kiváló ár-értékarányt garantál és gondoskodik a családias környezetről, a wellnes-részleg kellemes hangulatáról.
Kapcsolódjon ki és hagyja magát kényeztetni! Kellemes pihenést kívánunk!
|
H-9600 Sárvár, Rákóczi u. 57/A
Telefon: 36 95 320-456
E-mail:
|
Pihenjen a Gyógy- és Wellnessfürdőtől 50 méterre található családias panzióban! A szobákhoz zuhanyzó, WC, televízió, hűtőszekrény tartozik, néhány szoba légkondicionált. Medencék, szauna, masszázs, napozóágyak is a vendégek kényelmét szolgálják. Szabadidős programok: asztalitenisz, billiárd és grillparty.
A Thermal Panzió 10 percre található a városközponttól és a Gyógy- és Wellnessfürdőtől. 9 komfortos szoba, 8 apartman zuhanyzóval, WC-vel, telefonnal és minibárral felszerelve várja a vendégeket. További szolgáltatások: étterem, különterem, parkolóhelyek. Lehetőség van fél- vagy teljes panziós ellátásra.
A családias hangulatú fogadó 12 kétágyas és 3 négyágyas (kettő két légterű) családi szobával várja vendégeit. A részben 2002 végén felújított, és a részben 2004 végén épült szobák mindegyikéhez fürdőszoba tartozik, TV-vel és hűtő-szekrénnyel. Az új szobákban klíma és szobaszéf teszik teljessé a nálunk töltött napok kényelmét. A fogadó éttermében magyar specialitásokkal, pizzával és félpanziós menükkel várjuk kedves vendégeinket.
Télen a hétvégeken élőzene, nyári estéken a kerthelyiségben zene és folklórprogramok színesítik nyaralását. Az épületegyüttest körülölelő üzletekben masszázs szolárium, fodrászat, kozmetika található.
A fogadó a városközpontban van, 5 percnyire a Nádasdy vártól, 10 percnyire a fürdőtől.
A fogadó 24 zuhanyzós szobával várja vendégeit. Szauna, étterem terasszal és különterem is rendelkezésre áll. Lehetőség van lovaglásra, télen lovasszános utazásra, nyáron lovaskocsizásra. Kellemes kikapcsolódásra és sportolásra is lehetőség nyílik.
A panzió Sárvár belvárosában, közvetlenül a Nádasdy-vár és az azt ölelő páratlan szépségű park szomszédságában áll, 1300 méterre a Gyógy- és Wellnessfürdőtől.
Két hatszemélyes és egy négyszemélyes apartman és öt kétágyas szoba közül várja a vendégeket. Minden szoba klímával felszerelt, zuhanyfülkés, színes televízió található bennük. A kocsikat zárt parkoló várja a panziónál.
A Várpark mellett, a városközpontban található a 9 szobás panzió, valamennyi szoba fürdőszobával, televízióval, telefonnal és hűtőszekrénnyel, néhány légkondicionálóval felszerelt. Étterem, borospince, söröző várja a vendégeket. Kerékpár kölcsönözhető. Szauna és masszázs is rendelkezésre áll.
A sárvári Gyógy- és Wellnessfürdőtől 300 méterre fekvő családias panzióban 25 komfortos, kétágyas szoba található: zuhanyzó, WC, televízió. A panzióhoz tartozik egy kávézó, és étterem, ami a magyar specialitások mellett kalóriaszegény, egészséges ételeket is kínál. Parkolási lehetőség a panzió privátparkolójában megoldott.
Sárvár régi római nevét viselő négy csillagos szálloda Sárvár szívében, a Nádasdy vár és az Arborétum közvetlen szomszédságában található.
17 pótágyazható kétágyas szoba és két lakosztály várja vendégeinket.
A kényelmükről masszőrünk, magas színvonalú éttermünk, valamint
finn szauna és kültéri medence gondoskodik.
Parkolási lehetőség a szálloda előtti, kamerával védett saját parkolóban van.
Egy botanikus kert közepén fekszik a négy csillagos gyógyszálloda, ahol minden egy fedél alatt található - a számos szolgáltatást nyújtó gyógyászati központtól, az éttermi szolgáltatásokon át a szépségfarmig. A szálloda átriumszerű felépítése, a komfortosan berendezett 136 kétágyas szoba, fürdőszobával, műholdas TV csatornákkal, minibárral, közvetlen telefonvonallal, fürdőköpennyel, hajszárítóval és az arborétumra néző terasszal luxusról és otthonos kényelemről árulkodnak.
2004 augusztusától családias környezetben várja vendégeit a szálloda, amely csupán 4 percre található a Gyógy- és Wellnessfürdőtől. A hotel teljes egészében klimatizált, liftes, fürdőszobás szobái hűtőszekrénnyel, színes televízióval, telefonnal és Internet csatlakozási lehetőséggel ellátottak. A 21 szoba többsége erkélyes. Lehetőség van apartman és pótágyazható szobák igénybevételére is. Zárt, kamerával figyelt parkoló áll a vendégek rendelkezésére. Szauna, szolárium, fitness terem is rendelkezésre áll, és a 100 m-re található Szieszta panzióban úszómedence, pezsgőfürdő és masszázs vehető igénybe.
Nyugat- Dunántúl népszerű fürdőhelyén, Sárváron csendes, barátságos környezetben 2004-ben nyitottuk meg új kereskedelmi szálláshelyünket a háromcsillagos Hotel Arborétumot. A hotel a város központi részén a Sárvári Arborétum mellett található. A városközpont gyalog öt perc alatt elérhető, a sárvári Gyógy- és Wellness fürdő pedig tíz perc járásra van.
A Hotel kényelmesen berendezett, 16 db kétágyas és 2 db négyágyas szobával rendelkezik. Valamennyi szobához fürdő tartozik (14 db zuhanyzós, 4 db fürdőkádas). A szobákban TV, telefon, éjjeliszekrény és minibár található. A szobák egy része pótágyazható.
A recepció mindig a vendégek rendelkezésére áll. A hotel területén zárt parkoló van.
2004. novemberében Sárváron, Magyarország egyik népszerű fürdőhelyén nyílt meg az új három csillagos Viktória Hotel. A hotel a városközpontban fekszik közvetlen az arborétum szomszédságában csendes, nyugodt környezetben.Vendégeink 18 tágas, kényelmes szoba és 2 apartman közül választhatnak, erkélyes illetve légkondicionáltak közül egyaránt.
A szobákhoz tartozik: Zuhanyzó, WC, TV, Telefon, Hajszárító, Minibár, Kérésre pótágy, ADSL Internet-hozzáférés
A mozgássérültek részére egy speciálisan kialakított szoba áll rendelkezésre.
A hotel területén zárt kamerával őrzött parkoló található. A recepció a vendégeink számára éjjel-nappal rendelkezésre áll. Vendégeink részére ingyen kerékpárt biztosítunk
A hotelhez tartozik egy exkluzív és hangulatos kávézó, ahol bőséges ital, kávé és sütemény kínálatunkból választhatnak kedves vendégeink.
2002. decemberétől családias környezetben várja vendégeit az új, három csillagos Wolf Hotel, amely mindössze 300 m-re fekszik a Gyógy- és Wellnessfürdőtől.
A hotel 25 szobája ízlésesen kialakított: zuhanyzó, WC, hajszárító, hűtőszekrény és televízió tartozik hozzájuk. A szobák nagy része erkélyes. A hangulatos étteremben a magyar specialitások mellett kalóriaszegény, egészséges ételeket is megtalálhatók, igény szerint fél- és teljes panzió is igénybe vehető. Szeretettel várjuk vendégeinket!
A négycsillagos Park Inn Sárvárt zárt folyosó köti össze a Gyógy- és Wellnessfürdővel, ahol vendégeinket 4.300 m2 vízfelületű belső-, és külső medencekomplexum várja. Az üzleti útra ill. rendezvényre érkezőknek egy 300 fős konferenciaterem, továbbá négy szekcióterem áll rendelkezésére. A modern, reprezentatív étteremhez kapcsolódó nyári terasz a nyugalom szigete. A hallban kellemes hangulatú bár és társalgó nyújt kikapcsolódási lehetőséget.
A 8-as főút mentén, 20 km-re Sárvártól található a családias hangulatú szálloda, amely 23 szobájával várja a vendégeket. Mindegyik szobában gyógyágy, fürdőszoba, WC, telefon és TV található. Közvetlenül a hotel közelében parkoló és benzinkút található. A szállodában konferenciaterem és különterem is van. Éttermében nagy kínálat található a magyar ételekből és italokból.
A 2000-ben épült családias hangulatú hotel 20 kényelmesen berendezett szobával - TV, minibár, telefon, zuhanyzó - várja vendégeit. A vendégek ingyenesen használhatják a hotelben kialakított medencét, pezsgőfürdőt és szaunát. A szállodában található még különterem, kávézó és étterem, ahol a magyar konyha specialitásai mellett hal- és vadételeket is felszolgálnak.
Közvetlen az új gyógyfürdő mellett (20 méterre a főbejárattól), családias atmoszférájú, 30 szobás, klimatizált, gyönyörűen felújított szállodánk kedvező árakkal, ízletes konyhával várja Kedves Vendégeit. Klimatizált szobáinkban fürdőszoba, telefon, kábeltelevízió, minibár található. Szobaszerviz, 24 órás recepció, safe szolgálat és utazásszervezés vendégeink kényelmét, tökéletes kikapcsolódását szolgálja. Törzsvendégeknek, utazási irodáknak és csoportoknak engedményt biztosítunk.
25 km-re Sárvártól található a kastély egy hatalmas parkban. A különleges hangulatú ház 22 szobával, rádióval, Tv-vel, telefonnal, minibárral, fürdőszobával és internet csatlakozási lehetőséggel várja a vendégeket. A romantikus szállóban úszómedence, szauna, szolárium, teniszpálya és játszótér található. Továbbá a vendégek rendelkezésére áll még egy étterem, söröző, különterem, parkolóhely.
A szálloda közvetlenül a fürdő épületében található, 26 igényesen berendezett szobát kínál (köztük összenyitható szobák, lakosztály, szoba mozgássérültek számára). A légkondicionált, fürdőszobás szobák hajszárítóval, telefonnal, televízióval, Internet csatlakozással és minibárral felszereltek. Vendégeink részére fürdőköntös használatot biztosítunk.
A szállodavendégek számára a fürdőbe, a szauna-világba és a fitness terembe a belépés ingyenes.
A szállodában egy klubszoba, valamint egy 80 fős konferencia terem került kialakításra, mely kiváló lehetőséget nyújt üzleti megbeszélések, tréningek lebonyolítására.
Az iroda kapcsolatban áll Sárváron és környékén szinte az összes szállásadóval: hotelekkel, panziókkal és az olcsóbb magánházas szállásadókkal is. Az információn kívül lehetőség van a szállásfoglalásra. Az irodán keresztüli szállásfoglalások ára megegyezik a szállásadók áraival, ugyanis jutalékos rendszerben dolgozunk. Honlapunkon megtalálja az összes partnerünket fotókkal, árakkal, szöveges tájékoztatóval.
Várjuk hívását! Ha csak egy szabad hely van Sárváron, azt mi megkeressük Önnek!
Szálláslehetőségeket kínálunk minden kategóriában Sárváron és környékén (szálloda, panzió, apartman, magánszálláshely). Fürdőbelépőt és a fürdő bármely szolgáltatását megrendelheti nálunk. Közvetítői díjat nem számolunk fel! Üdülési csekket elfogadunk.
Szállás kínálat Sárváron és környékén, magas színvonalon, elérhető áron, a nap minden órájában felkereshető értékesítő központtal. Kategóriáink: otthonos, hangulatos apartmanok; igényes szállodai szobák,****/***/**-os kategóriában; családi üzemeltetésű panziók; vendég fogadók. Egyéni utazók, baráti társaságok, külföldi és belföldi vendégek érdeklődését egyaránt örömmel fogadjuk. Számos egészségpénztárral kapcsolatot tartunk.
Irodánk üdülésicsekk elfogadó hely.
Az iroda a Sitkei Kastélyfogadóban található. Szállásajánlatok Sárváron és környékén minden kategóriában. Városnézések, programajánlatok, autóbusz bérlés, kirándulások szervezése. Üdülési csekket elfogadunk!
|